Első alkalommal kb 10 éve voltam a los angeles-i Disneylandban és már akkor is voltak a bejáratnál kis kerekesszékek elhelyezve azoknak, akik segítővel jöttek, mert mondjuk gipszben volt a lábuk, és így azért mégis élvezhették a parkot. Tehát ebben az időszakban kizárólag 80 feletti időseket láttam székben vagy valóban sérült embereket.
Pár éve ezeket a székek helyét már aksiról üzemelők vették át, de a lényeg nem ez. Hanem az, hogy a fenti két csoportot mellé csatlakozott – sőt ahogy néztem a két csoportot jelentősen meghaladja számában – egy harmadik, ez pedig a kórósan kövérek egyre növekedő csoportja. Tehát azok, akik olyan kövérek, hogy képtelenek amúgy lábon bejárni a parkot. Természetesen a kocsi megfelelő helyein láthatók olyan rekvizitumok, mint a hatalmas csomag popcorn, fagylaltos doboz és az elmaradhatatlan a Diet Cola. ( Mi itthon cola lightnak hívjuk…)
A szomorú ebben az, hogy ebben a harmadik csoportban pedig kifejezetten magas a 20 év alattiak száma, ami azért tényleg durva. Láthatóan semmit sem tesznek annak érdekében, hogy a helyzet változzon – lásd menü a széken – miközben általában egy kisebb és kevésbé kövér csoport – család? – megy velük, akik úgy tűnik mindenben támogatják a szerencsétlent. Amolyan zárt közösség, mindenki halál kövér de a szövetség szilárd.
Megjegyzés: amikor azt írom kövér, bátran képzeljetek el 170-220 kilós embereket…tehát nem egyszerű túlsúlyról van ám itt szó…
Megjegyzés 2: Ha kissé provokatív az írás, azért elnézést kérek. De ami itt megy egészen elképesztő. A 25 éven felüli lakosság 55 százaléka túlsúlyos. Tehát nem arról van szó, hogy ismerek valakit aki ismer valakit aki túlsúlyos. Hanem ez jön veled szembe az utcán…
július 16, 2009 at 21:06 |
A tudományos csatornák tele vannak velük, illetve azokkal – azzal a néhánnyal, – akik valahogy ráléptek a fogyás útjára… gyomorgyűrű, ilyen-olyan műtét, stb.. A szomorú tényleg az, hogy a családjuk maximálisan hasonló testfelépítésű és maximálisan támogatja az önromboló életmódjukat.
Valahol a neten van fent egy kép egy amerikai fitness központhoz vezető lépcsősorról: mozgólépcső… :-/
július 17, 2009 at 01:14 |
Ez olyan dolog, amit nem fog senki megérteni, amíg nem olyan kövér vagy nem él olyan kövér emberrel , akit szeret. Komolyan iszonyat, hogy azt hiszik egyesek (nem csak te Betti, nem téged állítalak pellengérre, és bántani sem akarlak), hogy ez már-már szinte tudatos. Ha az a szitu, hogy van egy elhízott ember, aki szomorú mert kövér, és szeretne boldog lenni, akkor adnak neki enni, mert szeretik és boldognak akarják látni. A család is vele eszik, hogy az az elhízott személy ne legyen teljesen kirekesztve minden emberi kapcsolatból, hogy tudja, ő is egy ember, és nem senki az átlagos emberek világában. És ha bevezetik a mozgólépcsőt vagy a kövéreknek szánt kerekesszéket, mert vannak kövér emberek, legyen. Itt a személyiséget kell kibontakoztatni, hogy észrevegye, változni kell, és megfelelő támogatással megértetni, hogy kell a változás. Az ha megmondod neki, kövér, csak olaj a tűzre, nem fog segíteni.
Én pontosan ezen mentem át 16 évesen, 133 kilósan, és megértem őket.
A gyomorgyűrűt viszont nem tartom etikusnak, az csak a legutolsó dolog lehet csak, nem a the easy way out, amit kint szeretnek.
július 17, 2009 at 05:59 |
Milko,
Nehogy félreérts,de tényleg, de most legszívesebben szeretettel átölelnélek.
Egy jó példa: gyerekorvosnőnk a városi kórusban énekel. Akkor kezdett komolyan fogyni,mikor egy kilfeldi fellépés és kóruskirándulás alkalmával mindenhová (Erdély, hegyek,túra) elvitték Magukkal, nem érdekelt senkit, hogy egyedül nem tud felmenni 5 lépcsőt a hídnál, megvárták, hogy pihen, és segített 3 férfi (Nagyon nagy volt a túlsúly itt is) ..és mindenhol, egy álló hétig. Nagyon elfáradtak mindkét részről, de ilyen mennyiségű szeretet meg törődés elég lelki segítséget adott Neki,hogy észrevegye, Ő is ugyanolyan része a közösségnek,és milyen jó közéjük tartozni-és most szépen “csökken” a Doktornénink, mindenki legnagyobb örömére. Nagy motiváció, hogy nagyon szeretik, és mindenki biztatja, dicséri…és valóban egy Hős.
július 17, 2009 at 06:02 |
Milko,
Egyrészt értem amit írsz, és köszönöm azt, hogy adsz egy másik nézőpontot a dolognak. Nem gondolom, hogy a kövéreket ki kellene rekeszteni a társadalomból…De az sem etikus, hogy a lehető legkönnyebbé tesszük az életüket csak azért, hogy el se kelljen gondolkozniuk azon, hogy változtatniuk kellene.
Ha valaki azt hitte, hogy majd jól megmondom a megoldást, hát rossz hírem van: nem tudom, és nálam okosabb emberek sem tudják. Ez van…
július 17, 2009 at 06:40 |
Ha valaki azért eszik, hogy boldog legyen, és mellesleg nincs semmi szervi oka a kövérségre, akkor az régen rossz. Nagyon silány élete lehet, hogy nem találja meg benne a jót, és az evésbe temetkezik. De tipikus fogyasztói társadalom, plusz azzal megspékelve, hogy az USA-ban 2000kcal-ra az alap, amire megadják a napi táplálkozási értékeket. Naná, hogy sok elhizott lesz… Mozgás nuku, mindehová kocsival mennek, zabálnak, de diet coke-al, és ha te véletlenül nem diet-et veszel úgy néznek rád, mint az ördögre. Nem mintha nagy kólás lennék, de ha már kólát kell inni, akkor a simát választom.
És sokkal jobban érzem magam, mint elötte, nem hiányzik az édesség, nem eszek össze-vissza mindent. És amóta rendszeresen kettlebellezek, és KM-zek, megváltozott a gondolkodásom is, más döntéseket hozok, stb. Gondoljatok bele, sokkal egyszerübb kordában tartani egy elhizott folyamatosan táplált embert/társadalmat, akinek/akiknek csak az a vágya hogy legyen kajája, na de nem folytatom 
Aztán abba bele sem, gondolnak, hogy ez mennyi szervi bajjal is fog majd járni (mármint az elhizás). És ez igaz teljesen kis kortól, hogy fiatal kislányok is folynak ki a ruháikból. Aki nem kövér az szinte friss bevándorló, és még nem vette fel a zabálási szokásokat.
Milko, a nagy zabálás az nem tudatos, csak úgy jön tudatalattiból, plusz a reklámok is erre ösztönzik az embereket, fogyasszál, akkor vagy jó, ha nem akkor nem vagy ember. Van akire ez nagyon hat, van akire nem, de ez az USA-ban sokkal régebben müküdik, mint nálunk, és félő, hogy nálunk is ez lesz. Emlékszem, hogy gyerekkoromban max 1-2 gyerek volt elhizva az osztályból, most már sokkal többen vannak, és ez lesz az általános. MI változott? Több fajta kaja van az igaz, meg nagy valószinüséggel a szülök, családok kevsevebbet törödnek a gyerekkel, ha törödnek egyáltalán, az meg szépen az evésbe menekül. Mert a kaja megbizható, mindig ott van, lehet rendeleni, vásárolni, enni… Aztán szépen eljut arra a szintre, hogy már csak ez ad neki boldogságot, és onna nehéz visszatérni. Kb mint a pia, drog, cigi, csak a kajától hizól., hizól, kaja, kaja, hizás, boldogság… Ki nem akar boldog lenni? És hogy a legegyszerübb, hogyboldog legyél? Van akinek az ha zabál, van akinek az ha drogozik, van akinek ha piál. A könnyü út, választás kérdése, és sokkal könnyebb a könnyű útat választani. Én például imádtam süteményeket zabálni, imádtam az édességet, de még szerencse időben abbahagytam. Fiatal koromban aktivan sportoltam 8kerékpár, triatlon), voltam kb 60kg. Aztán ahogy dolgozni kezdetm, abbamardt, és szépen jöttek fel a kilók, jó még a 182cm-s magasságomhoz nem vészes a 89kg, de hasra hiztam és volt vagy 110cm fölött a has méretem. De azzal biztattam magam, hogy aaa, ugyan én sportóltam, nekem semmi mondjuk 5km úszás, vagy 200km kerékpár, stb. Aztán elmentem egy KM edzésre, és alig birtam végig nyomni, mondjuk végig csináltam, de ki is döglöttem a végére, alig álltam a lábamon. Akkor eldöntöttem, hogy ez igy nem jó. Azóta kettelebellezek, KMzek, stb. Nem fogytam sokat, mert most 82 kg vagyok, de a has méretem már cak 77 cm
És megköszönöm Petinek, hogy elhozta a kettlebell-t, és a blogját is, nagyon jók az irások, és videók. És nagyon ösztönzöek, sokat segitettek, segitenek nekem! Köszönöm!
július 17, 2009 at 08:06 |
Igen, az is egy nézőpont amit Milko képvisel, meg az is amit más. Nincs ezzel gond, attól még lehet valóban szeretni egy kövér embert. Márpedig Milko igenis mindenkinek vannak kövérek a családjában… csakhogy ők egy ördögi körbe kerültek és nem biztos hogy a szeretet egyfajta megnyilvánulása elég motiváció nekik hogy elkezdjenek kimászni. Sokszor igenis kell egy büdös nagy pofon: akár az orvostól aki azt mondja hogy nincs hátra csak 5 éved ha nem változtatsz, akár 5 lépcsőfoktól.. amikor szembesülsz hogy nem tudsz felmenni. Nem a lépcső tetején állók miatt kezded el, akik megvártak, mert miért is hagytak volna a poros álláson, hanem azért mert felbosszantott hogy ennyit sem bírsz.. Aztán persze a szeretet és motiválás nagyban doppingol.
De sokakat még az orvos, vagy rokonok, barátok által felvázolt szörnyűséges jövő sem motivál. Éppen tegnap láttam két kövér nőt, akik az úton közlekedtek: elektromos biciklivel… ez egy ördögi kör… és biztos vagyok benne, hogy szedik a szívgyógyszert, meg a vérnyomáscsökkentőt, meg ízületre valamit.
Az is igaz, hogy könnyebb olyan környezetben változni, ahol eredendően van példa, nyitottak a változásra, de a véleményem akkor is tartom, hogy a kövérség nem betegség, hanem állapot… (persze kivétel ez alól az, akinek tényleg valamilyen betegség vagy gyógyszer okozza a kordinálhatatlan hízást).
Ja és még azt hozzáteszem, hogy aki veszi a bátorságot és elmegy mozogni, mondjuk egy terembe, azok közül sokan nem tanulnak az elődeiktől, akik már évek óta edzenek és látványos változásokon mentek keresztül. Könnyebb egy órát lassan sétálni a futógépen – végülis valahol el kell kezdeni felkiáltással -, mint egy fél óra alatt vért izzadva lehajtani magad. Az emberek nem szeretnek vért izzadni.. és ez egy ördögi kör, mert néhány hónap múlva rájön, hogy nincs lényeges változás és bánatában enni kezd…
Véleményem szerint a kövér ember igenis tudja hogy változnia kell, csak sokan vannak, akik nem kapták még meg azt a bizonyos nagy pofont.
Azért persze még lehet őket szeretni és hidd el én sem útálom őket és nem mutogatok rájuk hogy fúúúúú de kövér vagy
július 17, 2009 at 10:01 |
Magyarországon ez a kérdés meg van oldva, már gyerekkorban rászoktatunk a lehető legtöbb embert a dohányzásra. Aki nem szokik rá azt csak simán telifüstöljük a munkahelyen, utcán, BKV-n, ahol csak lehet, hogy mégis legyen már tisztában vele hol él. (Évente 3500 halottunk van passzív dohányzás köetkezményei miatt.)
Egyébként viccen kívül, szerintem ha itthon is olyan keményen fellépnek a dohányzás ellen mint pl. az USA-ban, akkor nálunk is megugrik a kajafüggők száma.
Nem lehet tudni mi itt a jó megoldás asszem.
Mindenesetre ha mindenki a saját dolgával foglalkozna, akkor biztos minden rendben lenne. (Spec. Péternek edzőként ez a dolga
július 17, 2009 at 11:24 |
Sziasztok,
Magamról annyit, hogy éppen életmódot váltok. 174 cm / 131 kgról indultam. Kb. 8 évig hitegettem magam, hogy akinek nem tetszem nem néz rám, meg hogy jól vagyok én így. Aztán 30 évesen rájöttem, hogy változtatnom kell. Jelenleg kettlebellezem, figyelek az étkezésemre, úgy overall, törődök magammal! Én nem fognék mindent a szeretethiányra, pedig nekem is problémás a családom. Igazából a kövérség egy szint után igénytelenség. Igénytelenség önmagaddal szemben. Ezt nagyon nehéz beismerni és szembe nézni vele, mert fáj. Ennél már csak a változtatás nehezebb, a kényelmes dolgok feladása, a tespedés, lustaság legyőzése.
Fontos a tudatosság, a nem ész nélküli váltás (ezekről is sokat ír Péter, hála érte), szerencsére a mérnöki vénám itt is segített: józan végiggondoltam, és nem két hét alatt vártam az eredményeket.
1 év alatt 16 kg ment le, sokkal fittebb és erősebb vagyok, és bezony a derékkörméret is csökken. Azonban még legalább egy-két év amíg elérem az áhított súlyt. Nehéz türelmesnek lenni, de megéri.
Kívánok mindenkinek sok sikert az egészséges élethez, a mozgáshoz, és erőt a változáshoz. Péternek pedig köszönöm a blogot, azt hogy megosztja tudását másokkal. Nagy élmény volt, amikor két héttel ezelőtt előröl végigolvastam.
Üdv,
H.
július 17, 2009 at 11:35 |
Betti, részben egyetértek a véleményeddel, de részben azt úgy tapasztaltam,hogy a függőségeknél az értelem csak segítő lehet.Ha valaki elég megaláztatáson ment keresztül,immunis lesz bármiféle erős külső behatásra,mert “kérges” lesz a lelke…az orális fixációról le lehet szokni, de az űrt,ami miatt ez kialakult, bizony meg kell szüntetni.
A stramm, normál stresszkezelőkével rendelkező embert (mint pl. Te is) megerősít általában egy komoly szembesítés. Akinek már elfáradt ez a része, hát, azt sajnos inkább visszaveti,ha nem hagyja hidegen.De, ha talál sokkal erősebb motivációt,elkezdenek alakulni a dolgok.
A szeretet is érdekes: az “etetéses” szeretet kompenzatorikus, de gondolom, az adott helyzetben adott érzelmi alapokon az akkor választott lehető legjobb megoldás(nak tűnik).
A kiközösítés meg nagy úr. Amikor még ellen-példa voltam, mert nagyon sok súlyt vesztettem a toxoplazmás kezelések miatt, hetekre romba döntött két idióta cicalány utcai röhincsélése (az első nagyobb sétám alkalmával) és jó hangos megjegyzése “Te, szerintem ez meg rákos”.
Valahol mindegy,hogy kövér vagy vagy gebe,vagy cigizel vagy iszol vagy drogozol, a probléma megoldásának elkezdéséhez elementáris az a szeretet (érzelmi biztonságos háttérre gondolok), amit kapni kell, és el kell tudni fogadni.
A megoldás…hát tényleg nincs is egy általános képlet, de mivel a probléma tömeges, nálunk is, szerintem jó lenne, ha sokféle stratégia, program, önsegítő klub felbukkanna..úgy tudom, USA-ban van Anonimus Túlevő Közösség is.
július 17, 2009 at 12:45 |
Hú. Elég bonyolult a dolog, és nem is akarok is senkit semmilyen összeesküvés elmélettel terhelni, de az elsődleges cél mindenütt lassan a nép elbutítása, hogy ne foglalkozzon az összefüggésekkel. Az egészségügynek és a gyógyszeriparnak elég erős a lobbija ahhoz, hogy direkt olyan körülményeket teremtsenek, ami szinte rákényszerít arra, hogy gyógyszert szedj, pedig lehet, hogy nem is lenne szükséges.
És még egy összetevő: Nézd meg a Supersize Me c. filmet. A supersize menü kint 2 liter kóla. Ne mondja senki, hogy ez normális. És megkérdezték az egyik Mekis vendéget, aki mellesleg erősen túlsúlyos volt és nyomta befelé a hamburgert, hogy szokott-e zöldséget enni. Aszongya: Persze, itt a sült krumpli.
És amikor én elhíztam, az csak az én hibám volt. És pont. Csak időben kapcsoltam, és nem lettem 180 kiló. De ha az USÁ-ban születek, akkor annyi lennék most, ez is biztos.
július 17, 2009 at 12:58 |
Tiekuanyin-nal vagyok.
Egy jókora “pofon” még valószínűleg segít azokon, akik felszedtek 10-15 kilót a normális testsúlyokhoz, és a homokba dugják ugyan a fejüket, de egy pofon hatására még ki tudják húzni és észrevenni, hogy rossz úton járnak.
Akik már 150-200 kilót nyomnak, járni sem tudnak, azok már évek óta dolgoznak a többembernyi háj felszedésén, sok-sok megalázáson túl vannak, sok pofont kaptak, és nem használt. Nyakig vannak egy ördögi körben. Minden egyes újabb “pofon” mélyebbre löki szerintem őket a bajba, mert érzik, hogy saját erejükből nem fognak már onnan kimászni, és az újabb megaláztatással okozott lelki kínokat egy kis tortaevéssel csökkentik. Addig is nincs holnap, pár perc önfeledt élvezet, meg hát neki már úgyis mindegy. Gondolja ő. Pont mint egy alkoholista, gondolom én.
Egy amerikás cimborám szerint egyébként a probléma inkább az iskolázatlan, lumpenkedéssel egyébként is fertőzöttebb rétegeket érinti. A tanult, kultúrált emberek, akiknek van célja az életben, azok próbálnak adni magukra, több-kevesebb sikerrel (és semmiképpen sem tömeges körükben a tárgyalt mértékű elhízás, tehát európai mértékű 5-10 kilós felesleggel esetleg küzdenek, de nem 100-150 kilónyival).
Nemtom hogy ez igaz-e.
július 17, 2009 at 14:30 |
Azért a 10 éves gyerekekre ne mondja senki hogy a saját hibájukból elhízottak. Az amcsi 200 kilos emberek pedig belőlük lesznek szerintem, nem pedig 20 éves atlétikus férfiak kezdenek el egyszercsak elhízni.
július 17, 2009 at 14:45 |
Miki,
Péter blogján volt ez egy régebbi post, talán ezért vannak kövér gyerekek:
http://rkchungary.wordpress.com/2008/10/06/a-gyerek-toled-tanul/
július 17, 2009 at 14:47 |
ez a jó klikk:
július 17, 2009 at 15:40 |
Ja világos. És ki kezdte?
Ja és a tyúk vagy a tojás?
július 17, 2009 at 17:03 |
öööö. hát szerintem vagy a tojk, vagy a tyujás.